subpage-body

Új Nemzedék Jövőjéért Program

A Nemzeti Együttműködés Programjának alapjaira építve, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban folyó szakmai munka eredményeként 2011 decemberében az Új Nemzedék Jövőjéért Program vált a kormány által elfogadott ifjúságpolitikai keretprogrammá.  Az Új Nemzedék Jövőjéért Program az egész ország területén képes elérni az ifjúságot, és segíteni abban, hogy legyen hová fordulni, ha szükség van rá.

Az Új Nemzedék Jövőjéért Program legfőbb célja az ifjúságpolitikával kapcsolatos szemléletváltás mind a döntéshozók, mind a fiatalok szempontjából. Nem kíván sem a fiatalokat érintő gazdasági intézkedések fölé helyezkedni, sem a még érvényben lévő Nemzeti Ifjúsági Stratégia és annak aktuális cselekvési terveinek helyébe lépni. Mindinkább közvetítő szerepet vállalni a magyar fiatalok és a politikai aktorok között; egyben lefordítani a bonyolult jogi nyelvezetet érthető, befogadható üzenetekre. Bátorítani kívánja a felnövekvő nemzedék tagjait, hogy kreatív szereplőkként járuljanak hozzá a jelenleg és a jövőben zajló politikai, gazdasági és társadalmi folyamatok alakításához.

A programalkotás folyamata is ezen szellemiségben, a magyar politika gyakorlatához képest is rendhagyó módon zajlott. Az Új Nemzedék Jövőjéért Program nem a legfelső szinteken meghozott döntésekből vezeti le az ifjúságpolitikai cselekvés szükségét, hanem maguk a fiatalok mondják el, az élet mely területein néznek szembe nehézségekkel, és ezeket hogyan oldanák meg. Alulról jövő kezdeményezésekből, értékes hozzászólásokból és véleményekből, a ténylegesen érintettek meglátásaiból állt össze a keretprogram széles körű egyeztetések eredményeként, ahol a legnagyobb korosztályos ifjúsági szervezetek meglátásai mindvégig kiemelt hangsúlyt kaptak.

  • Kapcsolat
  • Új Nemzedék Központ
  • 1062 Budapest, Bajza utca 32.
  • info [at] ujnemzedek [dot] hu
  • +36 1 411-3078